Linzenbold Zsófia: „A döntő előtt az járt a fejemben, hogy meg tudom csinálni”

Múlt héten rendezték Egyiptomban az Uszonyosúszó Junior Világbajnokságot, ahol a Debreceni Búvárklub tehetséges versenyzője megszerezte első világbajnoki aranyérmét. Zsófi neve nem ismeretlen a hazai uszonyosúszók mezőnyében, hiszen már 37 korosztályos országos bajnoki címmel büszkélkedhet. Újdonsült junior világbajnokunk, mielőtt kiutaztak Sharm el Sheikh városába, azt nyilatkozta, kedvező esetben, akár érmet is szerezhet. Szerzett is, mégpedig a legfényesebb medált!

Linzenbold Zsófia világbajnok. Megszoktad már?

Már kezd eljutni az agyamig, de kell még néhány nap, hogy igazán tudatosuljon bennem. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem az 50 uszonyos gyorsot. Igazából a váltóban számítottam erre, mert egyéniben nem tudtam, milyen lesz a mezőny, sokszor a világranglistát nem lehet számításba venni. Felállni a dobogóra, tudva, hogy nekem fogják játszani a himnuszt, az egy felülmúlhatatlan, csodálatos érzés, amit meg is könnyeztem. A februári, hazai Világkupán már ízelítőt kaptam abból, milyen is lesz a világbajnokság, de az eredményhirdetésnél kicsit bizonytalan voltam, izgultam is, hiszen ez volt az első külföldi versenyem.

Az előfutamból új egyéni csúccsal jutottál a döntőbe. Akkor már érezted, hogy ebből akár arany is lehet?

A Világkupán nagyon jó időt úsztam, amit utána nem sikerült megjavítanom, ezért volt bennem némi izgalom. A délelőtti előfutamon elért eredményemnek nagyon örültem, főleg, hogy új egyéni csúccsal értem célba. Abban bíztam, hogy tudok még faragni az időmből, viszont nem tudtam, hogy a többiek mit fognak produkálni délután, így ez mire lesz elég. A döntő előtt az járt a fejemben, hogy meg tudom csinálni, hiszen ezerszer leúsztam már az 50-et, tudom, mire kell koncentrálnom. A fejesemre kellett odafigyelni, illetve arra, hogy jól jöjjek ki 15 méternél, ez igazából nem sikerült, pedig sokat gyakoroltam. Annyira izgultam, hogy elrontottam, szerintem Dávid (Kókai Dávid, Zsófi edzője – szerk.) is megijedhetett kicsit, viszont az úszás részét jónak éreztem. Szerencsére, a hibák ellenére sikerült megnyernem a döntőt, úgy gondolom, a fejesben és a kiúszás részében bent maradt két tized az időmben.

Az 50 méter pillanatok alatt lezajlik, sűrű a mezőny. Célba érés után azonnal tudtad, hogy győztél?

Az első, amit hallottam, hogy Dávid teli torokból kiabálja, meg van, de szerintem akkor is ezt kiabálja, ha 2. vagy. 3. helyen érek célba, ezért gyorsan felnéztem a táblára, akkor voltam 100%-ig biztos benne, hogy én lettem az első, mikor láttam a kiírást. Ezekért a pillanatokért éri meg dolgozni az edzéseken, ilyenkor érzi az ember, hogy megérte a sok áldozat. Rengeteg gratuláló üzenetet kaptam, amit szeretnék ez úton is megköszönni mindenkinek. Volt, aki azt írta: ugye hogy megérte a durva diéta? Ugyanis volt egy két hét, mikor az étrendem, rizsből, kevés hússal, túróból, zabkásából állt, ezt ettem az iskolában is.

Debreceni Búvárklub

2019. augusztus 07. szerda

Hírek