Senánszky Petra tovább faragja a világcsúcsait

Idén már harmadik alkalommal javított saját világrekordján Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub 6-szoros világbajnok uszonyosúszója, aki ezúttal a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban úszott fantasztikus időeredményt. A Dobó Kupa elnevezésű, hagyományos egri uszonyosúszó versenyen korábbi idejénél több mint 3 tizedmásodpercel teljesítette gyorsabban a távot, amivel 8 héttel a Világbajnokság előtt meggyőző fölénnyel jár a riválisai előtt.

A fiatalabbak is remekül teljesítettek, hiszem az ifjúsági lányok mezőnyében Szabó Anita, a gyermek fiúk között pedig Lipők Larion úszott korosztályos országos csúcsot, ami igazán bíztató a 3 hét múlva esedékes Gyermek - Ifjúsági - Felnőtt Országos Bajnokság előtt.

„Kemény munka áll mögöttünk, az úszott idők azt mutatják, hogy jó úton járunk. Különösebb pihenő nem járt a verseny előtt, így igazán értékesek ezek a kiváló időeredmények, hiszen a nagyobb iramú, versenytempójú edzések még csak most következnek majd, bízom benne, hogy az újabb lökést fog adni a csapat minden tagjának. Közelednek a világbajnokságok, a felnőttre Senánszky Petra és Kosina Gergő már biztosan utazik, a junioroknál pedig Szabó Anita és Szűcs Rebeka váltott már repülőjegyet. Mindannyian rendkívüli edzésmunkát végeznek, bízom benne, hogy idén is képesek lesznek világraszóló eredményeket produkálni.” – mondta Kókai Dávid, a Debreceni Búvárklub vezetőedzője.  

A debreceniek az éremtáblázaton is és a csapatversenyben is az élen végeztek az egri megmérettetésen, legközelebb pedig 3 hét múlva, ugyanezen a helyszínen versenyeznek majd az Országos Bajnokságon.

Csapat20160501 DobóKupa 800

 

Búvárklub Admin

2016. máj. 02. hétfő

Hírek