Akinek a jókedv a doppingszere

A mindig vidám Rebeka szeretné utolsó junior korosztályban töltött évét minél sikeresebben zárni. A Debreceni Búvárklub kiemelkedően teljesítő versenyzőit arra kértük, tekintsenek vissza kicsit az elmúlt szezonra, és értékeljék annak történéseit. Írásunkban a junior világbajnoki 5. helyezett Szűcs Rebeka értékelte a tavalyi esztendőt.

RebekaSzűcs Rebeka:  A legnagyobb célom az volt, hogy kijussak az Európa­bajnokságra, sajnos nem sikerült megúsznom a szintidőt, ám a váltó tagjaként a válogatottal tartottam, így egyéni számokban is indulhattam. Tavaly kezdtem el középiskolai tanulmányaimat a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium olasz­-magyar kéttannyelvű évfolyamán. Először a testnevelés tagozatos osztályba felvételiztem, ám megváltoztattam a döntésem, mivel fontosnak tartom az idegen nyelvek stabil ismeretét. Nem bántam meg a döntésemet, úgy vélem, hogy a későbbiekben sok hasznom származhat ebből. Szerencsére jól sikerült a tanévem, heti tizennyolc olaszórám volt, és az edzések belefértek az időmbe. Összességében véve tanulás szempontjából jól zártam az évet, szintúgy elégedett vagyok a sportban elért eredményeimmel, még ha nem is minden az elvárásaimnak megfelelően alakult. Ezeken az apró csalódásokon már túltettem magam, hiszen új évet kezdünk új tervekkel és új esélyekkel, valamint semmit nem éltem meg kudarcként, inkább tanulópénzként fogtam fel. Igazság szerint ha valamin tudnék változtatni visszamenőleg, akkor az a hozzáállásom lenne; mindig pozitív maradtam, azonban észrevettem, hogy noha a versenyeken küzdöttem az utolsó méterig, néha beugrott egy negatív gondolat. Ezt mostantól szeretném elkerülni. Emellett úgy vélem, mindig jókedvű vagyok, ám edzéseken olykor nem ártana több vidámság, hiszen akkor még motiváltabb lennék. Ez persze egy nehéz nap után nem egyszerű. Továbbra is hiányolom magamból a határozottságot, vannak kételyeim önmagammal szemben. A sok fizikai edzés mellett azzal is foglalkoznom kell, hogy a fejemben rendet teremtsek, ezért motivációs könyveket olvasok – fogalmazott Rebeka, aki elmondta, hogy szerencsére iskolájában a kezdetektől fogva megértőek azzal kapcsolatban, hogy versenysportol.

Szűcs Rebeka: A tanáraim mindig támogatnak és megértőek. Ha éppen iskolaidőben rendeztek versenyt, az egyesülettől kaptam kikérőt, azonban arra, hogy dolgozatot kelljen elhalasztanom, vagy felelés alól felmentést kérjek, eddig még nem volt példa – mondta a fiatal uszonyosúszó, majd az ez évi céljairól beszélt.

Szűcs Rebeka: Ez az utolsó évem a juniorok korosztályában, a fő célom az, hogy kijussak a világbajnokságra úgy, hogy a váltónak ismét tagja lehessek. Ezen felül pedig minimum egyszer szeretnék dobogóra állni, nagyon keményen dolgozok ezért. Idén változtak az edzéseink, több a szárazföldi tréning és spinningelünk is. Ezeket az edzésformákat nagyon élvezem, erősebbnek érzem magam tőlük, javult az állóképességem. A tanulmányaim szempontjából nehezebbé vált a helyzet, idén már majdnem minden tárgyamat olaszul tanulom, így több energiát kell fordítanom az iskolára az előző évhez képest – értékelt Rebeka, aki már nagyon várja a következő versenyét.

Szűcs Rebeka: A január 23-­24-­i világkupán indulok legközelebb, ami éppen amiatt lesz jó, mert olyan ellenfelekkel találkozhatok, akikkel Magyarországon nem lenne esélyem. Nagyon készülök, 200­ és 400 méteres felszíni úszásban már biztosan indulok, úgy érzem jó formában vagyok. 

Búvárklub Admin

2016. január 09. szombat

Hírek