Minden szempontból elégedett előző évével Senánszky Petra

Senánszky Petra tervei szerint halad a tanulásban és a sportban is

Az Debreceni Búvárklub kiemelkedően teljesítő versenyzőit arra kértük, tekintsenek vissza kicsit az elmúlt szezonra, és értékeljék annak történéseit. Interjúnkban a klub hatszoros felnőtt világbajnoka, Senánszky Petra értékelt. 
 
Senánszky-Petra-2015KÍNA 1200Senánszky Petra: - Szeptemberben, az új szezon kezdetén mindig kitűzök hosszútávú célokat, ám tavaly ősszel elég sok versenyen indultunk, többek között külföldi erőpróbákon, úgyhogy főleg azokra koncentráltam. Az előzős évi terveim között szerepelt, hogy a világbajnokságon megjavítsam a saját időeredményeimet, ez szerencsére összejött. Elégedett vagyok a felkészülésemmel, nagyon jól sikerült, sok versenyen indultunk tavasszal is. Ezt persze még lehetne fokozni, hiszen a külföldi megmérettetések száma kevés volt – értékelt Petra, aki visszaemlékezett 2015 legnagyobb versenyére, a yantai világbajnokságra.
 
Senánszky Petra: - Mivel Kínában rendezték a világversenyt, át kellett állnunk az ottani időre. Úgy láttam, hogy a többi európai versenyzőhöz képest engem nem viselt meg annyira az átállás, ezt külön örömként éltem meg. Mindent lehet fokozni, de szerintem a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban elért időm, a 47 másodperc alatti időeredmény nagyon jó.

Úszásban is jeleskedik

Idén újdonságnak számított, hogy a Debreceni Búvárklub versenyzői az uszonyosúszó versenyek mellett úszóversenyeken indultak. 
 
Senánszky Petra: - Összességében négy sima úszóversenyen mérettettük meg magunkat, mert úgy gondoltuk, ebbe az őszi félévbe belefér, hogy úszásban is kipróbáljuk magunkat, így aztán a szokottnál sűrűbb lett az elmúlt fél év. Természetesen ez a versenyzés szempontjából hasznosnak bizonyult, mert ezáltal tapasztalatokat gyűjtünk. Nem pihentünk minden megmérettetés előtt, de ennek ellenére az időeredményeink jók lettek, és szép helyezéseket értünk el annak ellenére, hogy a két sportág között jelentős különbségek mutatkoznak. Ezek a versenyek jó célt szolgáltak arra is, hogy egy kis változatosságot csempésszünk az edzéseinkbe. Ezt a következő fél évben viszont nem engedhetjük meg magunknak, már nem férne bele az időnkbe, mert sok uszonyos versenyre megyünk, és két külföldi világkupára szeretnénk kiutazni.

Komolyan veszi a tanulást

Petra fontosnak tartja, hogy a versenysport mellett a tanulmányait se hanyagolja el, jelenleg a Debreceni Egyetem biológia szakos hallgatója. 
 
Senánszky Petra: – Úgy érzem egyre jobban sikerül összeegyeztetnem a sportot és a tanulást. Az előző év nem csak a sport, hanem a tanulmányaim szempontjából is jól sikerült, jó átlaggal zártam, így a sportösztöndíj mellett tanulmányi ösztöndíjjal jutalmaztak, ezt próbálom most megtartani  – mesélt Petra, majd beavatott minket idei terveibe.
– Igyekszem a következő félévben minden tárgyamat befejezni, ez már a negyedik évem a Bsc képzésben. Mivel most az előző évekhez képest korábban, júniusban rendezik meg a görögországi világbajnokságot, szeretnék hamarabb túllenni minden vizsgámon. Az államvizsgát nem sűrítem be a világversennyel egy időbe, mivel ez nagyon fontos megmérettetés, kvalifikációs verseny a jövő évi világjátékokra. Görögország után lesz egy fél évem felkészülni az államvizsgára, és télen szeretnék diplomát szerezni. 
 
- Hosszabb távú terveim közé tartozik a 2017-es világjátékok, ami nagyon nagy álmom, célom, hogy világcsúccsal nyerjek érmet 50- és 100 méteres uszonyos gyorsúszásban. Emiatt abban a  
félévben nem tanulok tovább, hanem más területen tevékenykedem, és a világjátékok után kezdek bele a mesterképzésbe – fogalmazott a Búvárklub tehetsége, és a következő versenyéről  
beszélt.
– Január 23-án a lengyelországi világkupán indulunk, és ahhoz, hogy addigra jó formába kerüljünk szükség volt rá, hogy két ünnep között is lejárjunk edzeni. Személy szerint most nagyon fáradtnak érzem magam, és még nagyon messzinek tűnik a világkupa, de természetesen ilyenkor is meg kell találni a lelkesedést, éppen ezen vagyok most.

Helytállás háziasszonyként 

A hatszoros világbajnok sellőlánynak más területen is változott az élete, hiszen különköltözött a szüleitől, így saját háztartást vezet. 
 
Senánszky Petra: – Teljesen más magamra főzni, rendben tartani a lakást. Természetesen a szüleim mindenben segítenek, átjárok hozzájuk hétvégenként ebédelni, illeve az egyik támogatóm a Joyce's Pub, hétköznap náluk ebédelek. Ettől függetlenül oda kell figyelnem, hogy időben elkészüljek a reggelivel, rend várjon otthon, és legyen időm takarítani. Amikor anyával éltem sokszor mérges voltam, hogy miért nincs kitakarítva, miért nincs egyből vacsora, amikor edzés után hazaérek. Most már megértem, hogy neki a munka, nekem pedig a sport és a tanulás mellett egyáltalán nem egyszerű háztartást vezetni. Persze ha vendégek érkeznek hozzám igyekszem mindent gyorsan rendbe tenni, és a tisztaságra is mindig ügyelek. Ebben a mostani félévben viszont előfordult, hogy öt hét alatt hat versenyünk volt, ennek köszönhetően nem igazán voltam otthon, bőröndből öltözködtem, szóval nem tudtam a lakással foglalkozni. Élvezem ezt az új, háziasszony szerepkört, és úgy érzem egyre inkább belejövök.
 
A felkészülési munkánkat támogatják:
tmogatk-egyben800

Búvárklub Admin

2016. január 07. csütörtök

Hírek